Alighanem mindenki került már olyan helyzetbe, hogy valamit nagyon sürgősen szeretett volna eljuttatni egy másik helyre. Persze kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy magunk visszük el a csomagot, esetleg a saját autónkba pattanva, erre azonban sajnos nem mindenkinek van lehetősége. Keveseknek jut eszébe, hogy ilyen sürgős, akár azonnali szállítás is kérhető a futárszolgálatoktól, nem feltétlenül kell hosszú határidővel számolni. Pedig ez a lehetőség mindenki számára adott, aki sürgősen szeretne valamit szállíttatni, így biztos lehet benne, hogy küldeménye a lehető leghamarabb célba ér.

Többe kerül, mint a hagyományos szállítás

Azt érdemes tudni, hogy a sürgős szállítás – természetesen – minden futárszolgálatnál drágább, mint a hagyományos. Ennek oka igen egyszerű. Az a futárszolgálat, amely vállalja, hogy akár azonnal, rövid határidővel szállít csomagok, azt is vállalja, hogy gyakorlatilag állandóan készenlétben áll. Értelemszerűen az ilyesmit meg kell fizetni, ahogy azt is, hogy azonnal induljon a futár, ha szükséges. A sürgős szállítás továbbá azt is jelenti, hogy gyorsan kell célba érni, ami nagyobb távolságok esetén több sofőr jelenlétét is megkövetelheti, hogy váltva vezethessenek – ez szintén plusz költséggel jár a futárszolgálatnak, így a megrendelőnek is.

Mennyi idő alatt ér célba a sürgős szállítás?

A sürgős szállítás célja természetesen az, hogy minél hamarabb eljuttassa a szállítmányt a kívánt helyre, azonban az, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, több tényezőtől is függ. Elsősorban természetesen azt kell tudni, hogy mennyire van messze a célhelyszín, mert egy távolabbi pont elérése nyilván több időbe telik, mint egy közelebbié. Fontos továbbá az is, hogy milyenek a közlekedési viszonyok, hiszen egy közlekedési dugót még a legjobb sofőrök sem tudnak átrepülni, legfeljebb kikerülni, ha van rá lehetőségük. Egy körülbelüli időtartamot azonban minden esetben tud mondani a futárszolgálat, így nagyjából tudhatjuk előre, mikor ér célba a küldeményünk.